Witchy Things To Do During Self Isolation

As you might have heard, there's a pandemic going on. To support everyone as best as can, we should all stay inside and only leave when it's crucial. Now, as a witch or someone involved is magick and spirituality, it might be a bit discomforting, not being able to go outside. 

But never worry! Magick always starts and happens right where you are. And there're plenty of things to do around your place as well, even if you're a closeted witch, just like me.

Különösebbnél különösebb

Nem tudom, hiszel-e az előre elrendeltetésben. A sorsszerűségben. Esetleg a Gondviselésben. Bármiben. Nevezhetnénk akár véletlennek is.

A véletlen szót nem szeretem. Kizárja a lehetőséget. Annak a lehetőségét, hogy a világunk és az univerzum szélesebb, mint hinnénk. És összetettebb. A valóság apró síkjai, amik elcsúsznak egymáson. Aki a véletlenben hisz, annak az élete nem ismeri a különlegest.

Vannak helyzetek, amikre szinte szitok ráfogni, hogy a véletlen szülte. Hogy csak éppen úgy alakult. Hogy nem két világ ütközött össze és fonódott egybe, hanem csak a valóság apró szemcséi kerülgetik egymást.

Az első egy visszatérő árnyék volt. Tudtam, hogy a gimnázium mindig kísérteni fog. Olyannyira, hogy érettségi után sem hagy nyugtomra. Aznap... Aznap azért mentem abba a kocsmába, mert tudtam, hogy valaki, akivel össze akarok futni, ott lesz. Azt is tudtam, hogy moziból jövet fog betérni oda. De nem ez a lényeg, vagy, hogy honnan tudtam. A lényeg, hogy ott volt, de ott volt más is. A más, amit akkor csak sejtettem, egy gyorsan és könnyen megtanulható lecke volt. Összefutottam valakivel, középiskolából, akivel akkor még csak egy szót sem váltottam, de az alkohol és a felfedezett, feltételezett ismertség megeresztette a nyelvem. Szeretni akart. Nem tudott.

A másodikat is a középiskola pottyantotta az ölembe. Egy volt osztálytársam, aki elhívott egy koncert előtt alapozni. Nem akartam menni arra a koncertre. Nem akartam vele alapozni. Otthon akartam maradni, és magamat sajnálni. Magamat, és a világom minden fájdalmát. Az utolsó pillanatban gondoltam meg magam. Elhozta az egyik barátját is, én pedig vittem magammal inni. És, ahogy a világomat akartam sajnálni, úgy kapaszkodott és zuhant belém valaki más világa, összekuszálva, felbolygatva mindent. Újra és újra. És újra. És újra. Tudtam, hogy szeretni fogom.

A harmadiknak szintén a gimnáziumhoz és az alkoholhoz van köze. Sőt, ugyanahhoz a volt osztálytárshoz. Ismét vele mentem inni, ezúttal társaságibb helyszínre. Valahol, ahol mindenféle népek megfordulnak. Valakivel, aki mindenféle népeket bevonz. A youtuber és roppantul közösségi alkat osztálytársunk mágnesként vonzza... nos, akárkit. A harmadiknak erős és éhes tekintete, és erős marka volt. Csillagrendszereket rejtett magában. Azt mondta, szeretni fog. Én pedig kinevettem.

Talán a gimnáziummal van valami. Talán az alkohollal. Talán nem tudok mesélni. De mind és mind - aprócska mozzanatok, pár perceken, félreeső pillantásokon múltak. Egy kicsit félresiklik, és máris oda az egész. Valaki meggondolja magát. Máshová néz, nem válaszol, eltolja magától. Egy-egy apró dolog. Véletlenek. Hogy pont ott és pont akkor. Pont úgy. 

Világok zuhannak egymásba nap, mint nap. Összecsavarodnak, és kiengesztelhetetlenül egymás részeivé válnak. Az Univerzum ritkán unatkozik annyira, hogy véletleneket teremtsen.

Bezsebelni a könyvtárakat?

No már persze nem olyan értelemben. Nem közbeszerzés tekintetében.

Nézzünk rá pár oldalról, hogyan is lehetne a könyvtárakat applikációkba sűríteni - lehetséges-e egyáltalán?

A fiúknak, akiket valaha szerettem

Köszönöm a szemeimnek, hogy láthatlak.

Ahogy rám nézel, vagy csak ki az ablakon, és a gondolatok gyűrik sodronyba a homlokod. A te szemedbe nézek, és látom, hogy csillog, hogy úgy nézel rám, mint soha más előtted. Nem felfalsz a tekinteteddel, nem birtokolni akarsz - inkább, mint aki nem hiszi el, hogy vagyok neki. Én pedig azt, hogy vagy nekem. Minden egyes napfényt és szikrát látni akarok, ami megcsókolja bőröd - testvérként üdvözöl.

Köszönöm a számnak, hogy beszélhetek.

Elakadtak a szavaim, amikor először megcsókoltalak. Vagy talán már előtte sem voltak. Szétszaladtak, ezért mást kértem a számtól, másban segítsen. Elég volt egy csók, hogy tudjam, egy nem elég. Többet akartam. Mindet akartam. Az összes csókot, amit tudsz adni. Szájra, nyakra, mellre, kézre - bárhova, csak tőled legyen. 

Köszönöm a fülemnek, hogy hallhatok.

Először én mondtam, hogy szeretlek. De talán te mégis hamarabb mondtad, csak máshogy. Ott bújt minden szavadban, a sóvár csengésükben, az aggódó hangsúlyban. A vágyódásban, amitől remegtek a hangszálaid. Már az első éjjel ígéretet tettél, amit akkor kinevettem. Most reszketve várom, hogy igaz legyen. Hogy igaz legyél.

Köszönöm a kezeimnek, hogy foghatok.

Erős, biztos kezekkel fogtad a kezemet. Vezettél és vigyáztál rám. Fogtál, mint aki védeni akar az út porától. Ugyanezek a kezek gyengédek is voltak. Épphogy csak hozzáértek a bőrömhöz. De akkor éreztem őket legjobban. Amikor a saját bőröm lázadt fel ellenem, és minden érintés után a következőt követelte. És te megadtad neki.

Köszönöm a lábaimnak, hogy mindig fel tudok állni.

Bármennyire biztos is voltam magamban, valamennyi bizonytalanság mindig volt bennem a testemmel kapcsolatban. Elnagyoltnak, aránytalannak tartottam. De veled, melletted soha. Melletted voltam hálás először, hogy olyan vagyok, amilyen. A combjaim, amik legjobban a derekad mellett mutattak. Ahol a legjobban szerettem őket. Amikor nem voltam én, és nem voltál te, csak mi.

De nem állok meg. Megyek tovább. Mert akárhányszor a földre is kerülök, mindig újra felállok.

És vannak játékok a telefonodon??

Mindannyiunkkal előfordult, hogy ültünk a nagy semmi közepén, és megevett bennünket az unalom. Mert éppen nem volt kéznél egy jó könyv sem. Mert éppen nem volt kéznél egy jó társaság. Még az internetkapcsolat sem. A saját gondolataival meg ki a fene akar foglalkozni?

Összeszedtem neked néhány telefonos játékot, hogy legyen mivel elbaszni az idődet és akkumulátorod. De tudod: csak végszükség esetén, ha otthon hagyod a könyved, amit éppen olvasol. Mind a hármat. És a telefonodon egy eltévedt ebook sincs.

(Nem, nem szponzorált tartalom. Pont, hogy azokból lett elegem.)

BOBCATSSS 2019 Osijek

Az egyetemisták életének könnyen válhat részévé a konferenciára járás. A lehetőség mellett sokszor csak elhatározásra van szükség - a Könyvtár- és Információtudományi Intézet hallgatóinak megadták a lehetőséget, hogy szinte ingyen menjenek, vendégként a BOBCATSSS nemzetközi konferenciára, mivel az alapítvány támogatása lefedi a költségek legnagyobb részét.

Miért is éri meg konferenciára járni, az evidens mellett?

Télre egy forrócsoki

A forrócsokoládés szezonra való tekintettel jutott eszembe, hogy beajánlok neked egy helyet, ahol igazán különleges téli élményed lehet.
Tudom, ha január elején vagy decemberben jön a hó, akkor az a "jaj de jó" kategória, ha viszont már ilyenkor, akkor "ki engedte meg?". De ne félj, bőven kitart még ez a csecskeba- zord idő.

Tumblr bugyor: Icuka, diktálok!

A Tumblr tele van kisebb-nagyobb csalódásokkal, botrányokkal és megszámlálhatatlan pokolbeli bugyorral. Annak ellenére, hogy elsőre nem úgy tűnik, a magyar része is tud meglehetősen sokszínű lenni - még így, a december 17-ei új szabály után is.

Illetve a Tumblr a legtöbb meme és egyéb fertő termékeny melegágya, nagy szerencsénkre. Annak érdekében, hogy ne suhanjunk el ezek felett észrevétlen, a gyöngyebb szemeket meg is mutatom neked.

A mai blog: icukadiktalok