Glendower nyomában

,,Blue egész idő alatt azon gondolkodott, hogyan fog meghalni Gansey, és most kiderül, hogy ő fogja megfojtani."

Maggie Stiefvater sikersorozatai közé tartozik a Mercy Falls farkasai, illetve a Hollófiúk könyvsorozat. Mind a kettő Amerikában játszódó urban fantasy, de most elsősorban az utóbbiról lesz szó. Ugyan nem mostani könyv, nem a legújabb kiadás, mégsem árt ismét elővenni, hogy ne felejtsük el, miért is volt olyan népszerű.

Szent Márk éjszakája

Ahogy a fülszövegből is kiderül, Blue Sargentnek már élete hajnalán megjósolták, hogy ha megcsókolja a szerelmét, az illető meghal - ebből kifolyólag Blue-t nem is igazán érdekelte a szerelem. A történet pedig Szent Márk éjszakáján kezdődik, amikoris Blue megpillantja a templomkertben III. Dick Campbell Gansey szellemét. Ha pedig egy nem Látó szellemet lát Szent Már éjjelén, akkor vagy ő szellem igaz szerelme, vagy ő fogja megölni. És, hogy bonyolítsuk a helyzetet, akinek a szelleme Szent Márk napján megjelenik a Holtak Útján, egy éven belül mindenképpen meghal.

Hogy is van ez? Könnyen hihetnénk, hogy egy fiktív világban játszódik a történet, de nem: a helyszín a virginiai Henrietta. Akinek még nincs herótja a különböző komplexusokkal küszködő Amerikától, annak ez a könyv egy újabb ínyencfalat lehet - már ha nem riasztotta el a pofátlanul felületes fülszöveg. (Ez utóbbi leginkább a "romantikus", "rejtély" és "szerelem" szavakra épül. Na, ki tippeli meg a célközönséget?) Blue Sargent különböző nőrokonaival él egy fedél alatt, akik mind Látók, jósok vagy médiumok, főszereplő lányunk viszont egy ilyen képességet sem birtokol. Ő mindössze az energiákat képes felerősíteni. Hamar összehozza őt a sors a hollófiúknak becézett Aglionby elit fiúiskola egy baráti társaságával, köztük természetesen Gansey, a szellem a templomból.

Itt érdemes bemutatni a cselekmény azon szálát, ami köré az egészet írónőnk fonta: Glendower és a Ley-vonalak. Gansey feltett szándéka, hogy a rég elfeledett és eltemett "alvó királyt" felébressze, és ezáltal ő is hagyjon valamit a világnak maga után.

A Ley-vonalakról, bővebben

Ezek az elképzelt vonalak szent helyeket kötnek össze, és meglepően egyenesen hálózzák be a világot. A történetben "alszanak" a vonalak, ezért nehéz érzékelni őket, egyébként viszont nem túl bonyolultan mérhetőek: energiát bocsátanak ki, amit mérni lehet. Ez az a fajta energia, ami mindenben megtalálható: a villámlásban, a sejtek között, a levegőben vibrálva, a konnektorban, emberek közt. 

A Ley-vonalakat nevezik még holtak útjának, tündérösvénynek illetve sárkány-vonalaknak is, az elterjedtebb elnevezés mindössze a felfedezőjükre utal. Annak ellenére, hogy viszonylag ezoterikus fogalomról van szó, elég széles körben ismertek. A vonalak metszési pontján templomokat építettek, gyógyforrások erednek, illetve rengeteg paranormális jelenséget észleltek. Illetve a vonalakra helyezték a nagy emberek, hódítók és királyok sírjait. Erre utal a könyv is, hogy ezáltal akarják megtalálni Glendowert, illetve más példa is van arra, hogy akinek a földe maradványai a Ley-vonalakon találhatók, azokkal érdekes dolgok történethetnek a halál után is. (A vonalak természetét részletesen elmagyarázza a könyv.)

Természetesen Magyarországon is vannak Ley-vonalak, az egyik csomópont például a Pilisben található. 

Sablonkarakterek?

Természetesen annak ellenére, hogy Blue és Gansey állnak a középpontban, Gansey baráti köre is csatlakozik a történethez - már akkor, mielőtt a lány bármelyiket is ismerhette volna.

Ott van például Ronan Lynch, a forrófejű fiú, aki bukásra áll szinte minden tárgyból és nem tud túllépni az apján. Vagy Adam Parrish, az éltanuló, viszont szegény fiú, aki ösztöndíjjal tanul az elit iskolában, és iskola mellett dolgozik. Illetve Noah, a szótlan, magának való tagja a csapatnak. Első ránézésre az ember azt hihetné, hogy átlagos karaktereket kapott a könyv. Sőt, még második ránézésre is, csak akkor észrevehetőbb a hozzácsapott Tragic Backstory™. 

Miért érdemelnek szót akkor? Mert mégsem azok. Maggie Stiefvater igyekezte a karaktereit annyira árnyalni amennyire csak lehetséges, ami a sorozat többi kötetében látszik leginkább. (Tíz pont a karakterfejlődésnek.) Blue-nak adott egy személyiséget, nem csak az aktuális szerelmi háromszög egyik csúcsa lett. És, amit általában hiányolni szoktam: a karaktereknek adott egy-egy célt. Valamit, amire az olvasó várhat a történet végén. Nem csak az a bizonyos első vagy sokaid csók. (Ami, valljuk be, Blue esetében roppant macerás lenne.)

Vastag könyv, kevés idő

A sokat emlegetett henriettai tájszólás picit nehéz odaképzelni a magyar, leírt mondatok után, de ez legyen a legkisebb probléma. A könyv viszonylag vastag, négyszáz oldal, viszont néhány nap vagy hét alatt játszódik le. Ami igazából a legtöbb kötetre igaz. Aki a kezébe veszi, számítson rá, hogy sok részletet kap, illetve az utolsó pár fejezetben sokkal több kérdőjelet. 

A magyar fordítás egyébként dicséretes lett, egyrészt sikerült átvenni az író eredeti stílusát, mégha részben el is veszett; másrészt nem lett olyan esetlen, mint némely könyv esetében. Nem hangzanak olyan furának és nyakatekertnek a bekezdések. 

A "kevés idő" egyébként arra is utal, hogyha az ember belelendül, észre sem veszi, és máris kiolvasta. Higgy nekem, én legalábbis így jártam. Szóval hajrá!