Az idei szláv kirándulás célállomása a Cseh Köztársaság fővárosa, Prága volt. Mondanom sem kell, hogy elsők közt voltam, akik feliratkoztak a túrára.
Két fél és egy egész nap persze nem elég Prága minden szépségét bejárni és megismerni, főleg olyannak, aki hozzám hasonlóan egészen a határátkelésig mindössze a város nevét tudta. De kevés ennél jobb élményben volt részem az ősz során, pedig élményből akadt bőven. Ráadásul időjárás és évszak tekintetében és tökéletes volt az időpont. Puszi a szervezők minden kis kezire.
Az utazás
Busszal mentünk, ami reggel nyolckor indult a Népliget parkolójából. (Természetesen a Népliget átellenes oldalán ahhoz képest, ahol gyülekeztünk.) Az már részletkérdés, hogy én, csak hogy megint megmutassam csodás képességeim, abban a pillanatban eltévedtem, hogy feljöttem a metróból. Ahogy kell.
Maga az út hat órás volt, amibe két megállást sikerült beiktatni, ebből az egyik a kötelező pihenő volt. A városba beérve pedig elkaptuk pont a péntek délután dugót, amikor minden marha, mint mi is, közlekedni akart az autópályán.
Engem személy szerint nagyon magával ragadott a cseh tájkép festőisége. Fáradt fenyvesek, amik lassan felvették az őszhöz öltözött talaj színét. Narancsba forduló lassú napsugarak hullámzanak és folynak le a völgyekbe, a távoli, ködbe és füstbe öltözött kékellő dombokról. A zöld fű és a szabadon engedett lovak sörénye harmóniában fodrozódik. Nem is festői, sokkal inkább költői volt.
Illetve a kis falvak is nagyon bájosak voltak, de ezen a téren elfogult vagyok, nem szeretem a nagyvárosokat. Szerencsre Prága ez alól kivétel.
Látnivalók, látványosság, illetve ami a hétvégébe belefért
Vagyis maga a lényeg, nem igaz? Bizonyos szinten. Habár nem volt célom minden lehető látványosságot megnézni és végigvenni, mégis jutott idő látnunk, illetve látnom a várost. Az óvárosnál messzebb ugyan nemigen mentünk, de nem is kellett. A két nap alatt nem tudtam betelni a látvánnyal. Prága színes, tiszta és varázslatos. A macskakövek, a pasztellszínű épületek, a díszek és díszítések, még a karácsonyi kirakodás is.
A hostel, ahol megszálltunk egy utcácskára volt a Staroměstské náměstítől, vagyis az Óvárosi tértől. Azon a téren található egy Husz János szobor, illetve a hatalmas Boldogasszony templom. Két fekete tornyával a város fölé emelkedik, robusztus mérete pedig mindenkit lélegzetét legalább egyszer elakasztja. Illetve, meg kell jegyezzem, baromi jó tájékozódási pont is, mivel szinte a lábánál volt a szállásunk. Igen, kitaláltad, eltévedtem. De egyáltalán nem durván. Meglepő módon nem vesztettem el az irányérzékem az óvárosban még a Boldogasszony templomnak háttal sem, mikor a Károly hidat kerestem. Elveszni ciki lett volna, mert nem tudtam volna senkit felhívni.
Szintén ezen a téren található a méltán híres Prague Orloj, vagyis az asztronómiai óra. Habár éppen renoválás alatt van, mind hangra, mind látványra kiemelkedő. Bizonyos időközönként harangjátékot figyelhet meg a kedves bámészkodó, bár nem garantált, hogy ebből bármennyit is érzékel, ugyanis a szájtáti tömeg a legtöbb élvezni valót kitakarja. De nagyon cukin csilingel.
A története, hogy miután a tervezője elkészítette, az uralkodó végtelen hálája jeleként kivájta a szemeit. Mármint nem a sajátját, hanem az építészét. Aki cserébe úgy megbabrálta az órát, hogy száz évig nem tudták helyretenni. Aztán még csodálkoztak is. (Ne feledjük, Prága emellett a rituális és taktikai defenesztrációk városa is.)
És, mint olyan, természetesen előszeretett turistalátványosság is. Természetesen van is mit nézni rajta, többek közt a két hídfőt, a kilátást, és a marha sok különböző árust. A Károly-híd ugyanis kizárólagosan gyalogos közlekedésre van szocializálva, ezért mindenféle, gyanútlan külföldit kereső gyanús alakkal van tele. Illetve nagyon vigyázni kell a tömeggel - tizenketten indultunk el, a híd felére se értem, mire kapkodtam a fejem, hogy hova a csöcsbe lett mindenki.
A híd vár felé eső oldala egyébként tele van ilyen fehér csirkékkel, amik a Duna vizében uszikálnak. (Volt, hogy valakinek nem esett le a szarkazmus, mikor ez a mondat elhagyta a számat.) Az egyik hattyú úgy fújt rám, ahogy eddig még macska se tette. Pedig azt hittem, van köztünk valami. De hát nálam nem volt csokis keksz, hogy megvesztegessem Márton ludat.
Ezen kívül futólag megfordultunk a Vencel téren, a Lőportoronynál, a várnál, illetve ki tudja még hány nevezetesség mellett mentünk el úgy, hogy nem is tudtunk róla. A Lennon-falnál nem voltam, pedig kellett volna.
Az enni- és innivalók kérdése
Végtére is, valahogy Prágában is enni kell. A hostel csak reggelit biztosított, ráadásul azt sem mindenkinek, ugyanis út közben valahogy mindig elfogyott. De ne, ne rám nézz. Kivételesen nem én ettem meg - annyira azért nem volt jó a pancsolt narancslé és a gabonapehely.
Viszont szombaton, mikor jöttünk le a várból az ottani a téren, egy park mellett találtunk egy nagyon pofás kis vendéglőt, viszonylag kellemes árfekvésben ráadásul. Olyan knédlit ettünk, hogy hét nyelven beszélt. De csehül biztosan.
Mivel főleg az Óvárost és a Kisoldalt látogattuk, a csehók és könyöklők árai is eszerint aránylottak - általánosságban egy korsó sört hatvan szép koronáért mértek. De meglepően nem volt pocsék. A sör, mármint. Sörkedvelőktől elnézést a megfogalmazásért, ennek egyszerű oka, hogy nem szeretem a sört. A prágai viszont nem volt rossz. És ha az ember Prágában van, kóstolja meg a prágai sört.
A programok között egyébként szombat este becsusszant egy közös kocsmázás is, ami meglepően kellemes volt. Mind a hely, mind a hangulat. Ugyan nem ott voltunk, mint ahol eredetileg elterveztük, de nem lett rossz vége az estének.
Rendben, együnk, de ne itt a Károly-hídnál! Itt biztos minden olyan drága. Nézd, helyben készül! Jó, de hatvan korona, annyiért nem kell. Oké, menjünk beljebb. Vissza a főtér felé. Nem, ezek is még drágák. Áh, az csak egy fánkos. Fánk nem kell. És az? Nem, menjünk tovább. Na jó, most már eleget mentünk, fájnak a lábaim. A következőnél veszünk! Ó, oda nézz, ott is van a következő! Jó lesz? Jó lesz.
És kifogtuk azt a helyet, ahol a kürtőskalács nem helyben készült, a fagyi ilyen automatás csavaros volt, mint amit a Duna parton kapni, és száz koronáért mérték. Nem panaszképpen mondom, hiszen ezt is meg kell tapasztalni. Csak referenciaként a jövőre nézve, gondoltam megemlítem neked, hogy semmivel se lesz kevesebb a prágai élményed, ha a kürtőskalácsot a Nyugatiban veszed.
Persze, nem lett valami hosszú ez a beszámoló. De sajnos egy hétvége is csak két napból áll, és valahogy oda- meg vissza is kell jutnia az embernek.
Prága gyönyörű város. Tiszta, színes és rendben tartott. Tele van turistákkal, és még így is klakkban és frakkban van. (Rendesen rosszul éreztem magam, mikor a metrópótlón ültem Budapesten. Ilyenkor látszik a város retke és elhanyagoltsága.)
Magáról az eseményről, mint szlávos kirándulás, nem tudom, hogy tudnék-e érdemben írni, ugyanis, lévén első szemeszterem, ez az első szlávos kirándulásom is. De relatíve mondhatom, hogy meg voltam elégedve. Semmilyen kultúrkatasztrófa vagy jetitámadás nem ért minket. Puszi a szervezők kacsóira.
A története, hogy miután a tervezője elkészítette, az uralkodó végtelen hálája jeleként kivájta a szemeit. Mármint nem a sajátját, hanem az építészét. Aki cserébe úgy megbabrálta az órát, hogy száz évig nem tudták helyretenni. Aztán még csodálkoztak is. (Ne feledjük, Prága emellett a rituális és taktikai defenesztrációk városa is.)
Az egyik talán legismertebb nevezetessége Prágának a Karlův most, azaz a Károly-híd. Az első híd a Moldva felett, pontosabban, ha a cseh nevén akarjuk emlegetni, a Vltava folyó felett.
És, mint olyan, természetesen előszeretett turistalátványosság is. Természetesen van is mit nézni rajta, többek közt a két hídfőt, a kilátást, és a marha sok különböző árust. A Károly-híd ugyanis kizárólagosan gyalogos közlekedésre van szocializálva, ezért mindenféle, gyanútlan külföldit kereső gyanús alakkal van tele. Illetve nagyon vigyázni kell a tömeggel - tizenketten indultunk el, a híd felére se értem, mire kapkodtam a fejem, hogy hova a csöcsbe lett mindenki.
A híd vár felé eső oldala egyébként tele van ilyen fehér csirkékkel, amik a Duna vizében uszikálnak. (Volt, hogy valakinek nem esett le a szarkazmus, mikor ez a mondat elhagyta a számat.) Az egyik hattyú úgy fújt rám, ahogy eddig még macska se tette. Pedig azt hittem, van köztünk valami. De hát nálam nem volt csokis keksz, hogy megvesztegessem Márton ludat.
Ezen kívül futólag megfordultunk a Vencel téren, a Lőportoronynál, a várnál, illetve ki tudja még hány nevezetesség mellett mentünk el úgy, hogy nem is tudtunk róla. A Lennon-falnál nem voltam, pedig kellett volna.
Az enni- és innivalók kérdése
Végtére is, valahogy Prágában is enni kell. A hostel csak reggelit biztosított, ráadásul azt sem mindenkinek, ugyanis út közben valahogy mindig elfogyott. De ne, ne rám nézz. Kivételesen nem én ettem meg - annyira azért nem volt jó a pancsolt narancslé és a gabonapehely.
Viszont szombaton, mikor jöttünk le a várból az ottani a téren, egy park mellett találtunk egy nagyon pofás kis vendéglőt, viszonylag kellemes árfekvésben ráadásul. Olyan knédlit ettünk, hogy hét nyelven beszélt. De csehül biztosan.
Mivel főleg az Óvárost és a Kisoldalt látogattuk, a csehók és könyöklők árai is eszerint aránylottak - általánosságban egy korsó sört hatvan szép koronáért mértek. De meglepően nem volt pocsék. A sör, mármint. Sörkedvelőktől elnézést a megfogalmazásért, ennek egyszerű oka, hogy nem szeretem a sört. A prágai viszont nem volt rossz. És ha az ember Prágában van, kóstolja meg a prágai sört.
A programok között egyébként szombat este becsusszant egy közös kocsmázás is, ami meglepően kellemes volt. Mind a hely, mind a hangulat. Ugyan nem ott voltunk, mint ahol eredetileg elterveztük, de nem lett rossz vége az estének.
Hatvan koronáért egy korsó sör nem nagy lehúzás, főleg, ha olcsóbban csak két várnegyeddel odább talál az ember. Ami viszont pofátlan lehúzás, az a száz koronás fagylaltos kürtőskalács. Prága tele van kürtőskalácsosokkal. Az Óvárosban szó szerint minden második kis üzlet vagy stand azokat árulja. Ezért elhatároztuk, hogy megkóstolunk egyet (mert Budapesten ilyen aztán tényleg végképp nem kapni). Öccázé, ráadásul.
Rendben, együnk, de ne itt a Károly-hídnál! Itt biztos minden olyan drága. Nézd, helyben készül! Jó, de hatvan korona, annyiért nem kell. Oké, menjünk beljebb. Vissza a főtér felé. Nem, ezek is még drágák. Áh, az csak egy fánkos. Fánk nem kell. És az? Nem, menjünk tovább. Na jó, most már eleget mentünk, fájnak a lábaim. A következőnél veszünk! Ó, oda nézz, ott is van a következő! Jó lesz? Jó lesz.
És kifogtuk azt a helyet, ahol a kürtőskalács nem helyben készült, a fagyi ilyen automatás csavaros volt, mint amit a Duna parton kapni, és száz koronáért mérték. Nem panaszképpen mondom, hiszen ezt is meg kell tapasztalni. Csak referenciaként a jövőre nézve, gondoltam megemlítem neked, hogy semmivel se lesz kevesebb a prágai élményed, ha a kürtőskalácsot a Nyugatiban veszed.
Összegzés
Persze, nem lett valami hosszú ez a beszámoló. De sajnos egy hétvége is csak két napból áll, és valahogy oda- meg vissza is kell jutnia az embernek.
Prága gyönyörű város. Tiszta, színes és rendben tartott. Tele van turistákkal, és még így is klakkban és frakkban van. (Rendesen rosszul éreztem magam, mikor a metrópótlón ültem Budapesten. Ilyenkor látszik a város retke és elhanyagoltsága.)
Magáról az eseményről, mint szlávos kirándulás, nem tudom, hogy tudnék-e érdemben írni, ugyanis, lévén első szemeszterem, ez az első szlávos kirándulásom is. De relatíve mondhatom, hogy meg voltam elégedve. Semmilyen kultúrkatasztrófa vagy jetitámadás nem ért minket. Puszi a szervezők kacsóira.
A kultúrsokk egyébként engem akkor ért, mikor visszaértünk Magyarországra. Mosonmagyaróvárnál léptük át a határt és álltunk meg egy MOL kútnál. Boldogan nyújtóztattam az elgémberedett tagjaim, hogy na, akkor én most veszek magamnak egy kellemes meleg kávét kétszáz szép magyar forintért, és még lehet, hogy marad is belőle. Bementem, aztán nem hatszázötven volt a kávé? Azt hittem ott helyben hülyét kapok. Ennyiért remélem Jézus Krisztus is beleköpött.
Az meg a másik fele, hogy fél percet sem álltunk a busz előtt a parkolóban, mikor odajött a cigány, hogy "olcsó parfüm nem érdekel?". Hogy idézzem erre a kedvenc reakciót: "Otthon, édes otthon!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése