Szlávkeletes-filós túra?

Az esemény hivatalos megnevezése kedvenc közösségi oldalunkon Szlávolkeletes-filós túrázás volt, a dolognak csak annyi volt az érdekessége, hogy egyetlen darab filozófiai képviseletünk volt, a drága jó IK elnök. Azért gondoltam ezzel az információval kezdeni, mert én ezen olyan jót nevettem, hogy a Menedékházig kitartott. A szabadbölcsisek nem tudják, mi a jó nekik.

És egyébként ez ihlette a bejegyzés címét is.

Egyébként én is majdnem nem mentem el, de aztán reggel rájöttem, hogy már felébredtem, és itthon maximum szenvedni tudok egymagamban, meg egyébként is kilométerhiányom van.

Reggel a 9:18-as HÉV-vel indultunk a Batthyány térről.* Nem túl meglepő módon döntő többségben távol-keletisek jöttek, ha már egyszer az övék volt a főszervezés. (Köszönjük a kvízt.) A szlávos delegáció egyébként körülbelül tíz emberből állt, magamat is beleszámolva. (Rossz szokásomhoz híven szlávosként tetszelegtem.)

Az odaút (hah, meg a visszaút is) vicces volt egyébként, mert Budavalahol felszállt egy csapat kiscserkész gyerek, természetesen abba a kocsiba, amit mi már így is teleraktunk. És, ahogy azt kell, ugyanott szálltak is le. Páran majdnem átgyalogoltak a nap fénypontján, Lufin, a túra egyetlen négylábú-csaholó tagján. 

Pomáz HÉV állomástól mentünk Szentendréig, egy hosszabb köztes megállóval a Menedékháznál. Az erdő egyébként nagyon szép volt. Az egyik oka, hogy eljöttem, igazából. Ha valamiért megéri az ilyen, az az őszi erdő, és a millió szín. Na, meg azért az időjárás sem volt ócska. Csak a már megszokott reggel-este megfagyok/napközben a bőröm rámrohad idő. Túrázáshoz ideális. (Egyébként tényleg, csak a felénél már ruhafogasnak éreztem magam.)

A sort pedig az intézeti képviseleti elnökök vezették (a szláv, a távkeletis és a filozófiai), akik úgy törtek előre, mintha legalábbis jégtörőset játszottak volna. Ennek a roppant egyszerű magyarázata az volt, hogy az urak már siettek volna kocsmázni. Mintha igazából csak simán inni mentünk volna, csak egy scenic, hosszabb úton. Egyébként nem felrovásként mondom, én ezen is jót mulattam, főleg, hogy egyébként általában nem láttuk őket serital nélkül. De hát az urak már csak ilyenek.

Magára a mászásra pedig senkinek nem lehetett panasza, mert nagyon emberbarát terepen mentünk, alig egy-két meredek meredéllyel megtűzve. A Petőfi pihenő** nyújtotta látkép pedig lenyűgöző volt. Kár, hogy az idő nem volt teljesen tiszta. (De ne, be ne vegyétek, hogy a szmog miatt volt ködréteg az erdőn. A szláv- és balti filológiai intézeti képviselet elnöke ijesztgette ezzel szegény gólyákat, akik készségesen be is nyalták. Mutass már rá lécike az autóútra az erdőben, és én megmutatom a tegnapi esőt.)

Ráadásul még a hangulat is jó volt, nem az a tipikus embernyúzó osztálykirándulás érzés. (Vagy csak nekem voltak ilyen élményeim?) És ilyenkor eszembe jut, hogy középiskolában az ilyeneket általában a tanárok perjel szülők szervezték, általában szájhúzva és kínosan ügyelve a részletekre. Egyetemen viszont hallgatói szervezésről beszélünk, ami önmagában nagyot dob az eseményen. És láss csodát, nem kell tanárnéni vagy tanárbácsi hogy odafigyeljünk egymásra és szót fogadjunk apuéknak.

A Menedékháznál az a szerencsés szituáció ért, hogy az aktuális fontos emberekkel ültem egy asztalnál. Pontosabban egy szem drága filósunk odahívott a többi elnök (és Lufi!) mellé. Később, mikor mások is csatlakoztak a tematika nagyjából úgy is megmaradt, hogy jelenlegi és leendő HÖK-ösök ültek egy asztalnál. (Még érvényben vannak az ambícióim, miszerint elindítom magam a tavaszi választásokon.)

Ó, és voltak lovak is. Mármint tényleges, négylábúak. Kivételesen nem valakit, vagy valaki hangulatát akartam a lovakhoz, lótermékhez vagy lovakkal való cselekvéshez hasonlítani. (Értsd: nem akartam belevinni ebbe egyesek lóbaszó hangulatát.)

Miután eltöltöttünk a hegyen két és fél órát, kibeszéltük a vallást és a vegánságot valamint mindenki jól megsimogatta Lufit, elindultunk lefelé, Szentendre szívébe. 

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a fiúk nem nőnek föl, hogy a lefotózandó szenzáció egy téglafalra festett pénisz volt (gyengébbek kedvéért még rá is írták), a városhatárban. Egyébként mikor már betonútra értünk, sokat nem teketóriázott a társaság, a dohányboltos megálló után kettéváltunk egy elágazásnál - jobbra a HÉV állomás, balra a kocsma. Meglepő módon a többség az előbbit választotta. Azok nagy része, akik pedig az utóbbit, pedig főként már reggel óta erre vártak.

A városban egyébként csatlakozott hozzánk a könyvtár- és információtudományi intézeti képviselet elnöke is, így vele együtt már négy IK elnök társaságát tudtuk élvezni. De ha jól emlékszem, sajnos nem jött össze az, hogy ők négyen kiállnak egymás ellen csocsózni. Pedig! (A vendéglátó helységben az elsődleges célpont általában a csocsóasztal. És még azt mondják, a sztereotípiák hazudnak.)

Nyolc órakor már fel is lőtték a pizsit, az ott maradó delegáció egy emberként indult el a HÉV

állomásra, ki így, ki úgy. (A filós különítmény majdnem leállt emberkedni az egyik nínóskocsival, de szerencsénkre mégsem.)  

És szerintem a nagytöbbség azt mondhatja, hogy szerencsés napot tudtunk magunk mögött. Szóval, ha úgy vagy, hogy van lehetőséged túrázni menni, szerintem ne hagyd ki. Mármint, ne csak a kocsmáért. Kocsmázni mindig és bármikor tudunk, túrázni, így, viszont kevesebbszer van alkalom.

Nem a propagandaszövegért, hanem ténylegesen az élményért.

Az idő, a társaság, a szervezés és a hangulat is mind-mind kiváló. És ki ne akarna az IK elnökökkel kirándulni?

Az már az én magánkirándulásom volt, hogy Budapestről a vonatom két órás késéssel tudott csak hazavinni.

*disturbing fact of the day: szerencsétlen embernek egyébként nincs a neve végén i betű. Csak simán Batthyány. Az az i egy mumus, amit az emberek mondanak a végére.

**mutass nekem egy rohadt helyet ahol ez az ember nem "pihent meg" vagy "látogatott el". ugyehogy nem tudsz. valahol valami plakettje tuti van. még ebben a very szobában is.