Háromszázharminc csók

- Én már nem tudok írni.

- Én pedig csak írni tudok.

Helikon zsebkönyvek! Kicsi, olcsó, klasszikus, és baromi jó érzés kézben tartani. Egy papírból készült barát.

Ugyan nem vagyok akkora rajongója Dezirének, mint egyes ismerőseim, én is nagyon szeretem az írásait. (Kivéve az Édes Annát. Az Édes Anna egy rettenet volt.) A klasszikus könyvek pedig elég megosztóak, a fiatalabb generáció (az én generációm) általában kerüli, mint ördög a tömjént. Mondjuk, ők szinte minden könyvet kerülnek. 

Előre leszögezném, hogy a következő bejegyzés nem elemzés, vagy rövidített változat, szimplán csak egy ajánlás, azoknak, akik nem ismerik a kötetben rejlő kincseket, de meg szeretnék ismerni. Lássuk be, a klasszikus valamitől klasszikus.

Kicsoda is Esti Kornél?

Felvetés: az Esti Kornélt kétszer kell olvasni. Kifejtés: szerintem. Egyszer, mint egy bármilyen más könyvet, amit olvasnál - csak élvezed a történeteket, megismerkedsz Kornéllal és az íróval. Másodszor, irodalmiasabb szempontból. Úgy, hogy már tudod, kicsoda Esti Kornél - Kosztolányi alteregója. (Elnézést, ha lelőttem a poént.) Mind a két esetben egy teljesen más élményt nyúlt a könyv. De a kettőre egyszerre figyelni összezavarhatja az olvasót, aki először találkozik Kornéllal.

Ez a kötet útirajz, életrajz és regény egyben - mint ahogy Kornél és Dezső az elején meg is egyeznek róla. És valóban az lett. Esti Kornél utazásai, élményei és tapasztalatai, a sajátos és lélekbe látó mód, ahogy a világot szemléli. Elvisz minket Németországba, Franciaországba, Budapest berkeibe, az emberek lelkeibe, és mindezt úgy, ahogyan senki más. Igaz, nekem a mindeneim a leírások, mégis, az Esti Kornél ezt is új szintre emeli.

Számomra tipikusan olyan könyv, amit az ember buszmegállóban, vonaton, rendelőben várva olvas. Hogy legyen min gondolkodni. 

Érettségi tétel, mint érdekes olvasmány

Én ezzel a kötettel szerettem meg Kosztolányit. Nagy bánatom volt, hogy az iskolában nem tanultuk Esti Kornél, csak az Édes Annát, Dide kisebb baklövését. Viszont az érettségim egy Esti Kornél novellaelemzés volt, ami kárpótolt. 

A könyv hangulata, írásmódja, és minden amit képvisel szerves része Kosztolányinak. A lelke egy darabját vetette papírra - hiszen Esti Kornél valóban az is volt. Annak ellenére, hogy a legtöbbekben van egy általános ellenérzés az iskolában hallott nevekkel szemben, Kosztolányi (és a legtöbb Nyugatos) iskolapéldája (heh) annak, hogy a klasszikusok jók is lehetnek. Nem csak szárazak, unalmasak, felnőtteknek szólóak. Nem csak azért, mert nekem tetszett, hanem mert ezt az élményt kár kihagyni. Mivel "epizodikus" jellege van, ezért a fejezetek csak úgy-ahogy vannak kapcsolatban egymással, mindegyik egy új történetet mesél el - szóval már csak egyet is megéri elolvasni. Hát még a többit.

Olvasni vagy nem olvasni?

Olvasni. Mindenképpen. 

Olvasni, ha szereted a kultúrát. Ha szereted a leírásokat, hasonlatokat, gyöngyöző szóvirágokat. Olvasni, ha szeretnél olyan könyvet, ami az elmének, szívnek és léleknek egyaránt ad valamit. Olvasni, ha szereted a magyarokat és a magyar irodalmat. 

Nem olvasni, ha... Ha nem tudsz olvasni. De ha ezt elolvastad, tudsz, igaz-e? Ezt a könyvet pedig nem hagyhatod ki.

Én úgy olvasok, hogy adok a könyvnek húsz oldalt, hogy meggyőzzön, maradjak. Ennek a könyvnek elég volt három és fél.