Negyed kettő

Október. Július óta az első hónap, aminek a neve nem hangzik jól horvátul.

Négy hétnyi idővel az iskolaévben el tudnám mondani magamról, hogy nyertem annyi betekintést, hogy legyen egy általános képem az egyetemről. Elmondhatnám, de nem lenne igaz. Olyan ez, mintha a New Yorkot átszövő dróthálón át akarnám a várost látni. Ugyanakkor ez az tulajdonság, ami magával ragadóvá teszi az egész helyet. 

Nem akartam egyetemre járni. Ha valami, ez soha nem volt elmondható rólam. Sok vita és veszekedés is kerekedett emiatt köztem és mások közt. Mégis, alig csak bokáig a mély vízben, azt mondom, hogy nem bántam meg. Életem talán egyik legjobb döntése volt, hogy bíztam az itt és mostban. 

Írhatnék egy reklámszöveget az ELTE Bölcsészettudományi Karának, és talán fogok is, de ennek nem itt és most (heh) van a helye. Az őszi éjjelek merengők. Gondolatébresztők. Az ősznek csupa olyan tulajdonsága van, amit nem tudok nem szeretni.

Főleg olyankor mikor, reggel az embernek kilencre kéne bent lennie. Annak ellenére, hogy órám csak délben lesz. De valakinek a gólyahajóra is meg kell venni a jegyeket.

Fél év után ismét elkezdtem blogolni, ezúttal az egyetemi életről.